2014. okt 12.

A hatodik adás, 2014. október 12.

írta: na_ja
A hatodik adás, 2014. október 12.

Nem is tudom, mihez hasonlított a mostani kis intro. Ez a láda tologatás még egy iskolai gálán is eléggé gyenge koreográfia lenne, itt pedig kifejezetten szinten aluli dolog volt. Talán a legelső Megasztárban még jó poén lett volna, vagy Lajcsi Dáridójában, de mindegy. Tilla is előkerült a dobozból, szóval minden adott volt. El sem tudom képzelni, hogy a kreatív csapat ilyenkor milyen ötleteket vethet el, ha ezek maradnak bent végül.

2014-10-12_232229.jpg

Le is lövöm a poént. Az este győztese. Fotó: TV2.HU

Sipos Tomi kezdte a hatodik fordulót, és egy igen nehéz feladatot kapott, Lenny Kravitz jutott most neki. Baromira nehéz feladat szerintem, és bár a zsűrinek bejött, szerintem kicsit halovány volt. Mentségére szóljon, hogy lehet, hogy élőben Lenny dala sem szól akkorát, mint a gyári stúdiófelvétel, de ez akkor is kicsit gyengus volt. A jelmezt hagyjuk, elég röhejesre sikerült, azért ennél komolyabbat érdemelt volna Peti, ha már eleve egy ilyen nehéz feladatot kapott. Lenny hangjának közelében sem járt sajnos Peti sem pontosságban, sem hangszínben, sem erőben.

Kökény Attilából megint bohócot csináltak. Feladata azért volt különösen nehéz, mert egy olyan zenéből/klipből kellett nem paródiát csinálni, ami amúgy önmagában paródia. Tilla Tony Curtis hasonlata különben remek volt, Travoltát nem sokat láttam benne se. Persze az eredeti is Elvis-imitáció, de ebben is inkább a Királyt hallottam, mint Travoltát. Sosem tűnt még fel, hogy ez a dal ennyire semmilyen, a produkció nagy részében több volt a tánc, mint az ének. Lehetett volna ennél jobb dalt is választani neki.

Tóth Vera Caramel dizájnja viszont szerintem teljesen korrekt volt. Az eddigi egyik legjobb jelmez volt, amit ebben a szériában láttam. Még a gesztusai is stimmeltek, de hát nincs mit szépíteni, Vera nem tud kilépni saját hangja mögül. Úgy is szoktam hallgatni és értékelni ezeket a produkciókat, hogy becsukom a szemem, és eldöntöm, hogy mennyire koppintás vagy inkább feldolgozás az adott dal. Na Vera esetében csak az utóbbiról beszélhetünk, ezáltal szerintem a megítélésénél is ennek kellene jelentkezni. Sztárban Sztár = hang + megjelenés. De mindkettőnek az eredetit kellene idézni. Ez Verának nem megy. És csodák csodája, ma több hamis hangot is hallhattunk Verától.

Keresztes Ildikó megismételte a Pink előadásának sikerét, bár nekem most ez annyira nem jött meg. Az első, amit én is lejegyeztem az a borzalmas akcentusú intró, de nem emiatt nem tetszett annyira a dolog. Én nagyobb robbanást vártam tőle, és bár tudom, hogy iszonyúan nehéz a dal, attól én most csak egy elhadart valamit hallottam. A zsűriben valaki Keresztes Ildikó hangját akarja már hallani Keresztes Ildikó mögött, szerintem meg pont, hogy most őt lehetett kihallani.

Hevesi esetén egyre biztosabb vagyok, hogy hamarosan a pletykalapok címlapján láthatjuk majd különböző lelki gondokkal, mert szerintem valami tutti nem stimmel nála. Na de most ne erről legyen szó, hanem a daláról, azaz dalairól. Pont azon gondolkodtam, hogy ez a két dalból egyet kicsit előnyt jelenthet az előadónak, hiszen egyszerre akár két hullámot is meglovagolhat, de szerencsére ezt most annyira elinztézték, hogy gyakorlatilag többet ártott, mint használt. Semmi értelmet nem láttam ebben az összemixelt verzióban. Nem is hittem volna, hogy ezt a dalt ennyire el lehet szúrni, az ember azt gondolná, hogy elmélyíti a hangját, elbohóckodik és kész, erre Hevesi kivette belőle az életet. A hangmélyítés még valahogy megvolt, de az a kis humor, jókedv, ami Sipos F. hangjában van, az itt hiányzott.

Pál Dénes nagyon édes volt, tényleg nem sejthettük, hogy ennyi minden van ebben a srácban, le a kalappal. Nekem a jelmez és a maszk is tetszett, sőt, maga a dal is. Idáig az est fénypontja volt, ami azért nem feltétlenül dicséret a többiekre nézve. Nem is emlékeztem, hogy ebben a dalban ennyi üresjárat van, de biztos akkor kellett vadul táncolni a diszkóban.

Vastag Tomi pedig feltette a pontot az i-re. Már amikor messziről mutatták, akkor is nagyon jónak találtam a jelmezt, de közelről is szuper volt, nem is beszélve a hangjáról. Az egész széria egyik leghitelesebb produkciója volt véleményem  szerintem. Nekem különben Tomi volt az, akiről a legkevesebbet gondoltam a műsor előtt, és pont a Fekete Pákónál volt a pálfordulás, amikor felkaptam a fejem, hogy ez a srác azért tud valamit. Nem is keveset, szép lassan mondhatjuk, hogy drukkolok neki. Pont azért, mert szerintem a semmiből tört fel.

A közös produkciók jók voltak, legalább most tényleg arról szóltak, ami a műsor eredeti alapötlete, belebújni másnak a bőrébe, nem "csak" előadni valamit feldolgozva. Vera mellett Keresztes Ildikóból nem sokat hallottam sajnos. A fiúk is királyok voltak, nekem pont Sipos Peti tetszett a legjobban, de tulajdonképpen Hevesi kivételével mindenki tetszett.

Aztán döntöttek a nép és Sipos Peti mehetett most haza. Kár érte, szép volt, Peti.

2014-10-12_231829.jpg

Fotó: TV2.HU

Vastag Tomi - James Arthur
Kökény Attila - Freddie Mercury
Pál Dénes - Szécsi Pál
Keresztes Ildikó - Shania Twain
Tóth Vera - Beth Ditto
Hevesi Tamás - Joey Tempest

Szólj hozzá