2014. okt 10.

A negyedik adás, 2014. szeptember 28.

írta: na_ja
A negyedik adás, 2014. szeptember 28.

Nagy csorba esett a Sztárban Sztár renoméján a múlt héten, hiszen az eddigi két széria leggyengébb műsorát láthattuk. Már-már unalomba hajlott, de azért tegyük hozzá, csak önmagához képest. Utólag belegondolva még mindig klasszisokkal jobb volt, mint mondjuk az X-Faktor egyik-másik teljes szériája.
Már szerintem írnom sem kell, hogy nem értem a műsor eleji közös produkciókat, főleg ezzel a hakni-playback változattal (valakinek még tátogni sem sikerült pontosan). Na mindegy, ígérem többet nem mérgelődök rajta. Mondjuk ezt a dalt talán még meg is lehetett volna oldani úgy, hogy hasonlítson a klipre is, de úgy látszik ez a rész még nem tartozik ahhoz, amiről a műsor szól.

A negyedik műsort Vastag Tomi kezdte, akinek tesója bőrébe kellett bújnia. Őszinte leszek, sajnos nem vettem a fáradtságot, hogy mélyebben tanulmányozzam Csaba karrierjét, így összehasonlítási alapom nem nagyon volt. Néhány elparodizált mozdulatot leszámítva nem tűnt volna fel, ha azt mondják, hogy ez Tomi saját dala, saját koreográfiája, stb. Azt kell mondjam, hogy a dal erős átlag volt, semmi extrával, de ez most nem Tomi hibája volt. Múlt héten nagyra méltattam Pákóként, mert kihozta a maximumot a dalból, szerintem jól hozta Pákót, de hát volt is mit, ha úgy nézzük, hogy Pákesz jóval karakteresebb, mint Csabi.
Sipos Peti végre bedobhatta magát, hiszen Koós Jánosként nyugodtan beszélhettünk paródiáról. Ha ezt a feladatot a Miriggyel kellett volna megcsinálnia, valószínűleg ugyanezt a produkciót láthattuk volna. A maszk elég rémisztőre és elnagyoltra sikerült, de azért talán felismertem volna, ha nem mondják, hogy ez Jani. Tegyük hozzá, Jani is hozta Janit, a szavak kicsit összefolytak. Jó kis produkció volt, de persze egyben rendkívül szerencsés is. Ennél nagyobb ajándékot azért ne kapjon a Peti, ezt a kötelezőt most remekül hozta.
Dukai Regina végre megkapta a számára legkedvezőbb stílust, de lehetett volna jobb az előadó- és dalválasztás. Akkor már tényleg lehetett volna Katy Perry vagy sok más aktuális fiatal csaj, a nagy választékból Jessie J elég gyenge eresztés. Amit lehetett, hozott Regina, de kicsit uncsira sikerült a dolog. A próbán jól énekelt Regina, aminek örültem, mert neki muszáj villantania valamit, hogy neki is van hangja, mert azért egyelőre kilóg a sorból sajnos a többi énekes mellett. Egy szerencsésebb dallal szerintem még jobban meg tudta volna mutatni tudását, és sajnos nem hiszem, hogy még egyszer kap egy ilyen, hozzá talán közel álló dalt.
Keresztes Ildikó nagyon magasra tette már a lécet korábban, és most sajnos szerintem kicsit alulteljesített. Nagyon komoly dal az ABC, állítólag a pop kezdete, de bizonyos értelemben a csúcsa is. Szerintem egy nehéz dal, amit Ildikó ugyan megpróbált lekoppintani, de valami most hiányzott. Az egy dolog, hogy már korábban megállapítottam, hogy a kort sajnos nem lehet maszkkal eltakarni, és most így a hajon kívül nem sok Jacko-t láthattunk, de nem lett meg a dal átütő ereje és vidám hangulata. Helyette nézzük inkább meg ezt:
Aki vissza szeretné kapni a hitét az ABC-ben, annak ajánlom megnézni.

Kökény Dáridója már eleve mínusz ponttal nyitott nálam, mert ki nem állhattam ezt a műsort, amikor ment. Egyértelmű volt, hogy akkor aznap nem lesz semmi jó film a TV-ben, mert ez a baromság megy. Félre tudtam azért most tenni az elő- azaz utóítéleteimet, de szerintem Kökény felértékelt produkciója most inkább a Lajcsi-nosztalgiának járt, meg annak, hogy Kökény amúgy egész jó. A produkció nekem elég monoton volt egy idő után, persze az eredeti sem volt sokkal jobb. Mindegy, a TV2 is kapott egy kis nosztalgia-blokkot, de remélem ez nem azt jelenti, hogy Lajcsit valamiért megint előveszik és ez volt a promója.
Tóth Vera Balázs Fecóként bizonyos értelemben megmentette a műsort, mert a dal csodaszép volt. Kár, hogy nem ebbe a műsorba kellett volna ezt így letolni, hanem a Megasztárban, mert az egyértelmű volt, hogy Balázs Fecó ebben egy darab sem volt. Mondjuk én a megjelenésben is inkább Frenreisz Károlyt láttam, sőt, elsőre a Mátrix Újratöltve ikrei jutottak eszembe. Megfagyott a levegő ettől a daltól, le a kalappal Vera előtt, de ez most nem volt elfogadható, ha a műsor alapötletét pontozzuk.
Hevesi Tamás dalának első fél perce nekem nagyon paródiára hasonlított, ez az erőltetett grimasz már túlment az utánzáson, de aztán valahogy sikerült alapállásba állítani az arcát Tamásnak. Hevesi egyszerűen nem tud hangban nem Hevesi lenni, de nyilván borzalmasan nehéz feladat lehet elváltoztatni a hangunkat úgy, hogy mások legyünk és ráadásul jól. Szórakoztató produkció volt, de extra számomra nem volt benne.
Pál Dénes Gangnam Style-ja az egész műsorsorozat nagy aduja volt, hiszen a dal kiált azért, hogy utánozzák, meg is tették már rengetegen. A koreográfia jó volt, de szerintem Dénes hangja nem volt jó. A keveréssel is volt gond, de ha csukott szemmel hallgatjuk a dalt, akkor ez jó sok helyen mellément. Tegyük hozzá, hogy Dénes alaphangját sem nagyon hallhattuk, tehát ő legalább megpróbált más lenni, mint önmaga (na ez nem ment ma például Hevesinek, Tóth Verának), de most először Pál Dénest nem hallottam jó énekesnek.
Pásztor Anna nálam már leszerepelt, csodálkozom, hogy idáig eljutott, és ma sem sikerült benne kellemesen csalódnom. Pedig ennél nagyobb lehetőséget nem is kaphatott volna. Az elmúlt négy adás során végig ugyanazt a hangot, hangnemet és hangterjedelmet hallottam, mintha szándékosan nem lenne hajlandó elmozdulni onnan és behódolni az eredeti előadónak és őket lekoppintani. Vele is úgy vagyok, hogy egy Megasztárban, X-Faktorban elmenne, de itt szerintem nem érti a műsor lényegét.

A héten Pásztor Anna esett ki, sajnos azt kell mondanom, megérdemelten, bármennyire is szimpatikus amúgy. A baromira elnyújtott eredményhirdetés közben azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy Jacko ijesztőbb, mint Marilyn Manson. De itt ez is megtörténhetett.

A mai adás nem volt rosszabb a múlt hetinél, de még van mit javítani rajta, hogy visszanyerje régi fényét. Nem tudom, mi kellene hozzá, talán a dalok, előadók kiválasztása nem stimmel, de az is lehet, hogy a meglepetés erejét vesztette el. Jó lenne valami nagyot gurítani srácok, mert ez így kevés lesz.

A jövő heti szereposztás:
Vastag Tomi - Frank Sinatra
Kökény Attila - Szolnoki Péter
Dukai Regina - Kylie Minogue
Pál Dénes - Zséda
Sipos Peti - Hevesi Tamás
Keresztes Ildikó - Fergie
Tóth Vera - Aretha Franklin
Hevesi Tamás - Susan Boyle

Gyanítom Keresztes Ildi napja lesz.
Szólj hozzá