2014. okt 10.

A második adás, 2014. szeptember 14.

írta: na_ja
A második adás, 2014. szeptember 14.

A múlt heti kavalkád is egy érthetetlen produkcióval kezdődött, most sem értettem Tilla tűzoltósági oszlopon való érkezését, de legalább nem mentek vele feleslegesen a percek. Viszont szegény Tilla rettenetesen beleizzadt a produkcióba, sminkeseinek nem lehet egyszerű dolga.


Az első fellépő Koós Réka volt, aki Miley Cyrus bőrébe bújt. a promóciós videó alapján ő nem igazán tudta, ki is ez a Miley most, amit kicsit furcsállok, de hiszek neki. Kicsit ijesztő volt az első pillanat, amikor megláttam Rékát, és egy pillanat alatt lepörgött előttem, hogy sok mindent lehet reprodukálni egy ilyen műsorban: sminket, hajat, maszkot, nemet, de a kor egy makacs dolog, azt becsapni nagyon nehéz. Amúgy meg voltam elégedve a koreográfiával és a sminkkel (leszámítva a hetvenes évek kertészgatyáját), de kész, voltak határok. Nem értettem a szado-mazo maszkos segítőket, de persze valamitől el kellett indulnia a golyónak, azért csak nem ugorhatott a tetejére Réka, na meg le. Szégyellem magam, de Réka inkább Miley anyukájának tűnt, mint a leányzónak. A technikával sem stimmelt minden a dal egy részénél, a hang akadozott vagy hullámzott vagy nem is tudom. Ezek az apróságok elég bosszantóak egy ilyen rengeteg munkával elkészített produkciónál.

Zoltán Erikának nyilván mindig jól jön egy kis hírverés, most a TV2 és Sipos Peti gondoskodott róla. Nem
Sipos Peti. Ja, nem! Dr. Emmet Brown.
tudom eldönteni, hogy az ember csak nem tud elvonatkoztatni a mirigyes paródiáktól, vagy Sipos Petinek mér önmagában is vicces, karikatúra jellegű arca van. Az éneklés viszont minden esetre nem volt könnyű feladat, mint ahogy nem lehet Petinek szerepben maradni és nem átesni a ló másik oldalára, mint ahogy ez a dal mondjuk eleve megérdemelte volna, hiszen ma már vicc az egész. Vagy még az sem. A koreográfia és a smink elég egyszerűre sikerül, nem volt egy nagy eresztés. De Sipos eddigi karrierje akaratlanul is megjelenik előttünk, amikor őt nézzük és kicsit többet látunk a produkcióban, mint amit valójában ért. Persze az is igaz, hogy ebből nem lehetett volna sokkal többet kihozni, ha nem akarunk paródiát csinálni belőle.


Nagy "Serpico" sanyi
Nagy Sanyi produkciójáról nem gondoltam volna egy hete, hogy egy gyenge esélyekkel induló dolog sülhet csak belőle. Szeretjük a dalt, a zenekart is, és én nem láttam a klippet, de ez egy nagy semmi volt. Ha valakit meg akarnék büntetni, biztos ezt a dalt adnám neki egy ilyen műsorban. Serpico a múltkori jutalomjáték után most megkapta a lehetetlen küldetést. Sajnáltam, biztos színes egyéniség lett volna a későbbiekben. Hiába karakter Mező Misi, izgalmasnak nem az. A hangját meg úgyis lehetetlen reprodukálni.


...vagy Gergely Robira?
Kire hasonlított? Adam Sandlerre...
Gergely Robin mondanám, hogy nem fogott az idő foga, de hajfesték nélkül bizonyára nem így lenne. Elgondolkodtam, míg ott ült a nézőtéren, hogy ő meg John Travoltát alakítja? Na mindegy. Pál Dénes elkápráztatta a zsűrit, bennem azonban maradt valami hiányérzet. Nem csak azért, mert a szemölcs nagyon hatásvadász volt, már-már paródia jellegű, és nem is azért, mert Adam Sandlert alakította a nászok Ászából, hanem azért, mert Dénes szerintem még mindig ugyanaz a kisfiú, aki volt, és nem tud olyan érzelmeket átadni, mint Robi. Hiányoltam azt a flegmán csábos nézést, az arcmimikát. Nyilvánvalóan feküdt neki a dal, nem tehető egy lapra a szerencséje mondjuk Nagy Sanyival összehasonlítva a dalválasztást illetően.


Keresztes Ildikó stole the show, tehát ő vitte nálam a bankot ma este. Nyilván az ő motivációja egyfajta presztízskérdés, hiszen annyit papolt annak idején arról, hogy mi a jó és mi a rossz, neki duplán kell bizonyítania, hogy hiteles maradhasson, így, utólag is. Nem különösebben rajongok érte, de ez a mai produkció nagyon odavágott. Rengeteg munka volt benne, tele kockázattal és alázattal. Gondolom sok kiejtett X-Faktoros várta összetett kézzel, hogy valahogy fejre essen, de ez ma nem jött össze, hála égnek. Tényleg mindenki összeszorította mindenét, hogy sikerüljön a koreográfia, és sikerült, nem is akárhogy. Konkrétan engem is kirázott a hideg, ahogy néztem. Talán a páros produkciónál kicsit darabosabb volt a mozgása, mint Pinknek, de ennek ellenére az volt eddig nálam a két műsor legjobb előadása.
Ezt a Pásztor Annát nagyon szeretném szeretni, de egyelőre még mindig nem fogom... Most is beleadott mindent a színjátékba, a jelmez is OK volt, még a túlzásokig menő gesztikulálás is elment, de az énekről nem szívesen nyilatkoznék. Biztos nem az ő hangszíne ez a dal, de azért ez itt nagyon kevés volt. Néha a zsűri is üresen nézte a produkciót, igazából még kritikát is nehéz írni róla. Látszott, hogy szerette volna jól megcsinálni, de a korlátokat most nem tudta átlépni Anna. Nálam simán kieső helyen.
Hevesi Tamás múltkori komoly dala után kapott egy annál is komolyabbat. Komolyan aggódom már Hevesi miatt. Nem olvasok pletykalapokat, de eddigi két produkciója alapján egy boldogtalan, depressziós embernek látom, remélem, hogy nem így van. A dal, amit kapott nem tisztességes vele szemben, mert nem értem, miért kell pop-operát énekeltetni a játékosokkal. Mindamellett, hogy szépen énekelt, azért az operaénekességtől kicsit messze állt. Pont ezért volt várható, hogy kompenzálják majd ezt a hendikepet a dráma értékelésével. Maximális pontot kap, de ezt a dalt nem szabadott volna szerintem betenni.
Vastag Tomi jelmeze és maszkja, sminkje volt a leggyengébb a mai műsorban. Inkább lett egy transzvesztita bemutató, mint átváltozás. Tomi se külsőre, sem belsőre nem vált nővé, hangja pedig a legkevésbé. Ez az autotune adott valami eredetiséget a dalnak, de inkább fért volna el ez egy (gyenge) szilveszteri kabaréba, mint ebbe a műsorba. Remélem egyszer alkot Tomi valami maradandót is ebben a műsorban, és erre a jövő héten meg is lesz a vissza nem térő lehetősége, amikor is Pákó bőrébe bújhat.
Tóth Vera Katona Klárija nekem nagyon Tóth Vera volt. A kinézet inkább volt valami hippi-gospel, mint Katona Klári, és a hangja sem volt mindig a helyén. Elsőre azt gondoltam, hogy ez a léc Verának túl alacsony volt, de aztán mégis megcáfolta azzal a pár félrelőtt hanggal. Az előadás nekem inkább volt egy Megasztár-produkció, mint Sztárban Sztár.
Dukai Regina szerintem ma képességeihez képest jót alkotott. Éneklése mondjuk a próbán jobbnak tűnt, mint élesben, de még így is bőven belefért. Külsőre is rendben volt, mondhatjuk, hogy ma bőven belefért a mezőnybe, nem úgy, mint a múltkor. Mondjuk hálás volt a Marilyn-téma, szó se róla. Meglátjuk, meddig tud menetelni, de azért összességében véve csodálkoznék, ha négy hét múlva még a fellépők között látnám.
Kökény Attila zárta a műsort, és rögtön az volt a kérdés bennem, hogy vajon most tud-e Kökény anti-Kökény lenni, és tényleg hangilag is valakinek a bőrébe bújni. Örömmel jelentem, hogy ez ma sikerült. Kár, hogy ez a dal viszont ennyire semmilyen lett, ami nem az ő hibája. Eljárt az idő a dal felett, már-már nosztalgiának is gyenge, így sokat nem igazán lehetett kihozni belőle. Ennél komolyabb kihívást érdemelne Attila.
Az est végén Nagy Sanyi távozott, ami kicsit erősíti bennem azt az érzést, hogy ezeknek a műsoroknak a végeredménye 80%-ban a celeb aktuális népszerűségét mutatja, és nem a műsorban nyújtott teljesítményét. Remélem azért rácáfolnak majd erre a kedves szavazók, és tényleg az nyer, aki a legsokoldalúbb előadó. Már pedig Nagy Sanyi nem hiszem, hogy rosszabb lett volna az elmúlt két adás alapján, mint Vastag, Dukai vagy éppen Pásztor.
A jövő heti leosztás:
Vastag Tomi - Fekete Pákó
Kökény Attila - Natalia Oreiro
Dukai Regina - Pharrell Williams
Pál Dénes - Karádi Katalin
Sipos Peti - Kállay-Saunders Bandi
Keresztes Ildikó - Vikidál Gyula
Tóth Vera - Tóth Gabi
Hevesi Tamás - Rúzsa Magdi
Pásztor Anna - Lady Gaga
Koós Réka - Steven Tyler
Szólj hozzá